A Lukács Archívum Nemzetközi Alapítványt (LANA) 2016-ban hozták létre egyetemei tanárok, az Eszmélet c. folyóirat szerkesztői és a Lukács Archívum korábbi munkatársai, válaszként arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az Archívum felszámolása mellett döntött; elhatározásukban a LANA létrehozói a nemzetközi tiltakozásnak arra a hullámra támaszkodtak, amely az akadémiai döntést fogadta. A tiltakozás hatására az Akadémia elállt az Archívum azonnali fölszámolásának szándékától, az Archívum sorsa ezzel együtt bizonytalan: e pillanatban be van zárva, és hogy az Akadémia eredeti szerepkörében, azaz tudományos műhelyként, a nemzetközi Lukács-kutatás fórumaként igényt tartana rá, a valószínűtlenségek birodalmába tartozik. A LANA célja ezzel együtt is a Lukács Archívum eredeti formájában, a Lukács-könyvtár és a Lukács-kéziratok őrzőjeként és tudományos műhelyként való megőrzése, illetve helyreállítása; ebből adódóan a LANA, igénybe véve azt a támogatást, amelyről számtalan intézmény és megszámlálhatatlan tiltakozó biztosította, az Akadémiával való tárgyalásokon túl tudományos, kiadói programokat kíván indítani, illetve fölkarolni, annak a munkának a folytatásaként, amelyet az Archívum végzett, amíg tudott.