Tanulságok és következmények[1]

 

Az utolsó hetek eseményei – különösen a Német- és Olaszországban történtek – túlságosan drasztikusak voltak ahhoz, hogy még a szocdem és független teoretikusok is elzárkózhassanak előlük. Így Rónai Zoltán a német és az olasz párteseményekkel kapcsolatban rájött arra, ami ellen (amikor mi követeltük) hasonszőrű társaival együtt mindig a legélesebben tiltakozott: hogy ti. a proletariátus igazi egységének előfeltétele a különböző irányzatok éles elválása, a pártszakadás.

A párt egysége ugyan[is] Olaszországban nem volt előnye a szocialista mozgalomnak. Ott, ahol a követendő módszerekre nézve olyan rendkívü1 nagy az eltérés, ott az egységes párt nem jelenti a cselekvésnek az egységét. A kettészakadt német szociáldemokráciában először állott helyre a politikai munkának, az akciónak a közössége, és a cselekvés közösségéből fakadt később a párt egysége.

Ez mindenesetre haladás. Persze Rónai ennek ellenére a jövőben is mindig kiabálni fog, ha a forradalmi elemek kiválása veszélyezteti valamely szocdem párt mechanikus egységét. Mert a forradalmi fejlődés tanulságait nem lehet sikeresen alkalmazni az ellenforradalom javára. Amennyire elkerülhetetlen, hogy a proletariátus forradalmi része külön pártot alakítson, hogy a proletariátus megismerje a saját szükséges politikáját, annyira bizonyos, hogy a proletariátus igazi egysége csak forradalmi (kommunista vezetés alatt álló) egység lehet. A német es az olasz pártválságok csak a „középpárt”, a centrum, a függetlenek hazug beállítottságát tépték széjjel. Bebizonyították, hogy a mai helyzetben forradalom és ellenforradalom között nincs hely középút számára. Olaszországban a nyíltabban dühöngő ellenforradalom balra vitte a talaját vesztett középpártot. Ha Németországban a függetlenek zöme – egyelőre – jobbra ment, ez csak annyit jelent, hogy a kiválasztódás, az igazi egység létrejöttének folyamata még kevésbé haladt előre, mint Olaszországban. Nem pedig – mint Rónai hiszi – hogy közeledés van az igazi egység felé.

De Rónai – mint vérbeli független – még helyes tényállásokból sem képes helyes következtetéseket levonni. Ugyanebben a cikkében helyesen állapítja meg, hogy a „szocializmus gyöngesége volt a fascizmus főereje”. A Rathenau-pörről írván viszont kiemeli, hogy a párt politikai hátterét, a C-organizáció[2] és Ludendorff szerepét elkenték: „a Rathenau-pör vezetésének es előkészítésének épp az volt a nagy hiányossága, hogy ebből a pörböl nem alakult ki a Ludendorff pöre. És nem derült ki a földalatti Németországnak, az ellenforradalom Németországának az a szövevényes hálózata, amelyik a pör hátterében meghúzódott.”

Míg tehát Lipcsében a köztársaság védelmére hozott törvény végrehajtására alakult külön bíróság – még a polgári demokrácia szempontjából is – teljes csődöt mondott, addig Münchenben [a] fehér Bajorország nagy sikerrel vezette a maga pörét.

Míg Lipcsében alig volt szabad kiejteni Ludendorff nevét, addig a müncheni perben szabadon lehetett meggyalázni a halott Kurt Eisner[3] emlékét, és [míg] Hagens elnök eltiltotta Ludendorff leveleinek felolvasását, addig Münchenben felolvasták Kurt Eisner egész életrajzát és Fechenbach[4] válófélben levő feleségének Fechenbachot gyalázó leveleit. A Fechenbach-pörben még nem hangzott el az ítélet, de a mi ítéletünk kész erről a perről és a bajor igazságszolgáltatásról. A bajor reakciót leleplezni, a német köztársaságot védeni, ez hazaárulás. Ez a felfogás, amelyik halványan fel-feltűnt a lipcsei per tárgyalásán is, teljes fényben lobogott a müncheni Fechenbach-pörben.

De mi következik a – helyes – megállapításokból, tisztelt Rónai úr? „A fascizmus ereje a szocializmus gyengesége.” De – ugyebár? – ez a „gyengeség” abban nyilvánult, hogy Turati még nem lépett be az olasz kormányba, hogy megteremtse a fascizmus elleni „legális harc” lehetőségeit? Igen ám, de Németországban hatalmas szoc. dem. párt áll a kormány mögött, melynek belügyi, igazságügyi miniszterei az ő sorukból kerülnek ki. És ott mi van? Rónai úr megmondta, hogy hogyan csinálnak kutyakomédiát a köztársaság védelmére hozott törvényből.

De persze ez nem jelenti azt, mintha a német fascizmus ezekkel az eredményekkel beérné. Ellenkezőleg. Nyíltan felvonul. Múlt vasárnap egy ilyen fascista alakulat nyíltan bejelentette a készülő puccsot. És hogy „küzdött” a szociáldemokrata? Úgy, hogy Berlin város szoc. dem. rendőrfőnöke, bár a berlini Rote Fahne aktákkal bizonyította az új alakulat fascista jellegét, megengedte a fascista ülés megtartását. És rendőrökkel lövetett az ülést megakadályozó kommunisták közé. És az ülés után lefogatta – nem a puccsal fenyegetődző fascistákat, hanem a kommunista párt vezető tagjait.

Így „küzdenek” Scheidemann, Hilferding és társai a fascismus ellen. Ezt a harcot „mulasztotta” el az olasz szocialista párt. Rónai úr megállapítja, hogy Olaszországban ellenforradalom van anélkül, hogy előzőleg forradalom lett volna. De elfelejti hozzátenni, hogy e felé az állapot felé közeledünk mindenütt, ahol a tömegek még nem okultak eleget a harc tapasztalataiból, hogy a kommunisták vezetése alatt igazán harcba menjenek a fascismus ellen. Mert Rónainak igaza van: „a szocializmus gyengesége a fascismus főereje”. De az igazságot hamisan gondolja el. A helyes megállapításból nem képes helyes következtetéseket levonni: a gyengeség félretolását, a komoly harcot a fascismus ellen.

 

[1] Munkás, Kassa 1922. október 28. (XIII. évf., 189. sz.), 1. o. – A szerk.

[2] Organisation Consul, a Rathenau-merényletet elkövető jobboldali tiszti terrorszervezet. – A szerk.

[3] Kurt Eisner (1867–1919), német szociáldemokrata, illetve független szocialista politikus, filozófus, germanista. 1892-ben lépett be a szociáldemokrata pártba, 1899-től 1905-ig volt a Vorwärts szerkesztője, ahonnan revizionista magatartása miatt elbocsátották. 1910-től Münchenben volt az Arbeiter-Feuilleton című lap kiadója. Az I. világháború alatt pacifista, 1917-ben az USPD egyik müncheni vezetője lett; pacifistaként 1918-ban több hónapot töltött börtönben. 1918. november 11-én ő proklamálta a köztársaságot, a munkás-, katona- és paraszttanácsok elnöke; az USPD 1919. január 12-i tartományi választási veresége után késznek mutatkozott visszalépni tisztétől. 1919. február 21-én a jobboldali radikális von Arco auf Valley gróf merényletének esett áldozatul. A merényletet a Bajor Tanácsköztársaság kikiáltása követte. – A szerk.

[4] Felix Fechenbach (1894–1933), német újságíró és költő; mint harctéri sebesülése miatt Münchenbe rendelt szakszolgálatos ismerkedik meg Kurt Eisnerrel, aki az 1918-as novemberi forradalom után, bajor miniszterelnökként meghívja a kancellária titkárának; Eisner meggyilkolásáig tagja a bajor munkás- és katonatanácsnak, illetve az ideiglenes nemzetgyűlésnek. 1922-ben hazaárulásért perbe fogják („a „német Dreyfus-affér”), és 11 év fogházra ítélik, a nyilvánosság nyomására azonban 1924-ben kegyelmet kap; szabadulása után perújrafelvételt kér, az eljárás az ítélet megsemmisítésével végződik. 1929-ig a Dietz kiadó munkatársa és a szociáldemokrata Vorwärts, 1929-től a detmoldi Volksblatt újságírója. Antifasiszta publicisztikai tevékenysége megtorlásaként 1933 januárjában szilenciumra ítélik, március 11-én „védőőrizetbe” veszik; augusztus 7-én, úton  a dachaui koncentrációs táborba, „szökés közben agyonlövik”, valójában Heydrich utasítására megkínozzák és megölik. – A szerk.