Hirossik János, Landler Jenő és Lukács György memoranduma a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1921 novemberéből[1]

 

A Komintern VB-jéhez

Tisztelt Elvtársak,

Alulírottak, akiket a Komintern VB nevezett ki a KMP KB tagjainak, 1921. október 24-én kényszerítve érezték magukat arra, hogy mandátumokat elhárítsák maguktól. Az okok, melyek erre késztettek bennünket, komolyak, és a KMP egész jövőjét illető következményeik oly mértékben fenyegetők, hogy kötelességünknek tartjuk nemcsak az egész tényállást a VB-nek bemutatni, de nyomatékosan arra kérni őt, delegáljon bizottságot a KMP pártválságának kivizsgálására és megoldására.

A KB kisebbsége minden energiáját arra összpontosította, hogy lojálisan érvényre juttassa a VB téziseit, hogy sikerüljön igazán fölszámolni a frakcióharcokat, valóban likvidálni a frakciókat, hogy létrejöhessen egy egységes párt. Igyekezetét meghiúsította annak a többségnek a magatartása, melynek minden kérdésben kizárólag valamikori frakciós szempontjai lebegtek a szeme előtt, és a harcokat újra föl akarta lobbantani.

I. Ezek az ellentétek már Berlinben világosan napfényre kerültek, amikor első üléseinket tartottuk Pogány elvtárssal. Minthogy minden igyekezetünk az ellentétek tompítására irányult, a legnagyobb előzékenységet tanúsítottuk vele szemben. Ezért akceptáltuk a baranyai kérdésben[2] elfoglalt álláspontját, bár – közelebbi információk híján is – világosan láttuk, hogy a köztársaság kikiáltása teljesen komolytalan dolog, és ennélfogva közös fölhívásunk, amely egy viszonylag stabil polgári köztársaság számára fogalmaz meg cselekvési programot, nem felel meg a viszonyoknak. (Ez magától értetődően csupán az első fölhívásra vonatkozik, amelyik a berlini Rote Fahnéban jelent meg kivonatos formában. A – Proletár 62. számában megjelent – második felhívás tekintetében valóban egyhangú egyetértés uralkodott a KB-ban.) Ugyanígy, Pogány elvtárs engedélyt kapott arra, hogy cikket írjon bizonyos tendenciák ellen, melyek távollétünkben tűntek föl a Proletár némely cikkében. Hangsúlyoztuk, hogy nem ismertük ezeket a cikkeket (minthogy a magyar posta sohasem ért el bennünket Moszkvában), hogy elképzelhetetlennek tartunk komoly „anarcho-szindikalista tendenciákat”, és hogy ha egyes elvtársak bizonyos kérdésekben hamis álláspontot foglaltak volna el, gyerekjáték lesz őket megérkezésünk után a helyes álláspont számára megtéríteni. Pogány elvtárs megígérte, hogy először is a cikket teljesen lojális módon, minden személyeskedő él, a múltra való polemikus utalás nélkül, a jövőre nézve iránymutatóan fogja megfogalmazni, és, másodszor, azt a KB-nak be fogja mutatni. Mindkét ígéretét megszegte.[3]

II. Bécsbe megérkezvén első feladatunknak tartottuk frakciónk maradéktalan likvidálását. Ami nem volt könnyű feladat. A pártépítő frakció távollétünk alatt egyre fokozódó provokációi, az elintézetlen Vágó-féle korrupciós ügy stb. olyan légkört teremtettek, amelyben nagyon nehéz volt a megegyezés és együttműködés előfeltételeit megteremtenünk. A pártból való kilépés, a Kun, Pogány és elvbarátai elleni nyílt harc áramlatai igen erősek voltak. Mégis sikerült személyes beszélgetések, a frakcióban rendezett – egy hetet igénybe vett – vita révén e tendenciákat oly mértékben helyes vágányra terelni, hogy újból megteremtődtek az együttműködés objektív föltételei. Bár az elvtársak egy része kötelességének tartotta, hogy memorandummal forduljon a VB-hez, melyben fellebbeztek a KB összetételét illetőmoszkvai döntés ellen, és új bizottság kiküldését követelték az ügy kivizsgálására.[4] A KB – a szervezeti tézisek bekezdésének értelmében – ezeknek az elvtársaknak, akik különben kötelességeiknek minden tekintetben eleget kívántak tenni, a fellebbezéshez való jogát el kellett, hogy ismerje. Küldetésünket ennek ellenére nem tekintettük befejezettnek. Hanem szakadatlanul tárgyaltunk az elvtársakkal, és megpróbáltuk lebeszélni őket szándékukról, hogy elküldjék a memorandumot. A tárgyalások már bizonyos sikerrel tűntek kecsegtetni, amikor a Pogány-féle cikk megjelenése minden reményt szétfoszlatott, és az ellentéteket újra a végsőkig kiélezte.

III. Minden erőnkkel azon voltunk tehát, hogy elsimítsuk az ellentéteket, és az együttműködés útjából elhárítsunk minden akadályt, bár minden KB-ülésen azt kellett tapasztalnunk, hogy a többség aligha szándékozik komolyan fáradozni az együttműködésért.

1. Az első bécsi ülések egyikén Pogány elvtárs a legabszurdabb rágalmakkal illette Hamburger elvtársat. Azzal vádolta, hogy bűnös Telegdi, az Andics-csoport, Onody és elvtársai, az IWW emberei letartóztatásában. Úgy emelt vádat, hogy közben tudta, az utóbbiaknak semmi közük hozzánk, hogy az összes többi csoportot még Hirossik elvtárs szervezte meg, hogy az Onody-csoport letartóztatása a famunkások ellenzéki mozgalmának – melynek élén Onody állt – a következménye volt. Hamburger elvtárs hat hónapra szóló fölmentését követelte mindenfajta pártmunka alól, és vizsgálat indítását. Ez a vizsgálat előtt meghozott ítélet még hívei némelyikének szemében is szörnyűségesnek tűnt, és Pogánynak meg kellett elégednie a vizsgálat elrendelésével.

2. A moszkvai határozatok értelmében Hirossik elvtársnak Rudnyánszky elvtárssal kellett volna az illegális munkát irányítania, és Landler és Pogány elvtársakkal együtt ők alkották volna a párt szervező irodáját. Mi sem természetesebb, mint hogy Rudnyánszky távollétében önállóan intézte és egymaga képviselte a szervező irodában az illegális ügyeket. Ez mindenki számára oly magától értetődő volt, hogy még Pogány is kijelentette, Hirossik elvtársra senki senkit nem oktrojálhat rá, senki sem fogja megakadályozni őt munkatársainak kiválasztásában. Mégis, amikor Hirossik elvtárs Springer Béla elvtársnak a saját apparátusához való ideiglenes átirányítását kérte, újabb konfliktus keletkezett. Springer elvtárs mozgalmunk egyik legidősebb, legtapasztaltabb és legtekintélyesebb szakszervezeti embere, aki iránt szakszervezete a fehér terror alatt többször kimutatta bizalmát és ragaszkodását. Ideiglenes átirányítása ennél fogva sürgős volt, és létfontosságú a párt számára, mert azt az elvtársat, aki alá a szlovák határ és vele a Magyarországgal való összeköttetés tartozott, letartóztatták. Föltétlenül szükséges volt olyan elvtársat küldenünk oda, akinek van ügyessége és tapasztalata az illegális munkában, tekintélye a munkások előtt és arányérzéke az önálló döntésekhez. Tekintettel a kérdés fontosságára és Springer elvtárs kétségbevonhatatlan alkalmasságára, a többség szabotázsának oka kizárólag az lehetett, hogy Springer elvtárs a mi frakciónk exponált tagja volt. Mert a többség mindaddig nem akart dönteni ebben a kérdésben, amíg Rudnyánszky elvtárs nincs Bécsben. Csakhogy Rudnyánszky két hónapja időzik Berlinben, és kérdésünkre, mikor jön, azt a választ kaptuk, hogy ez a kérdés csak a többségre tartozik. Így a Magyarországgal összekötő legfontosabb út irányító nélkül maradt.

3. Mint korábban hangsúlyoztuk, Pogány a cikkre vonatkozó ígéretét semmilyen tekintetben nem tartotta meg. Amikor Landler elvtárs elolvasta a cikk egyik levonatát, fölkereste Pogányt, és barátságosan megkérte, tüntesse el a cikk agresszívan személyeskedő élét. Pogány megígérte ezt, és megint csak nem tartotta be, amit ígért. És sor került a megtámadott Rudas és Lengyel elvtársak válaszára, melynek megjelenését KB-határozat garantálta. Olyan elvtársakról van szó, akik a KMP-ben mindig is kiemelkedő és vezető szerepet játszottak. Lengyel elvtárs a diktatúra alatt a Legfelső Gazdasági Tanács elnökhelyettese volt, és – Varga elvtárstól eltekintve – a párt egyetlen jelentős elméleti és gyakorlati gazdasági szakembere. Rudas elvtárs a párt legjobb marxistája, a szocdem párt régi ellenzékije, a KMP alapítói közé tartozott, a diktatúra előtt, alatt és után a pártlap szerkesztője volt, és küldöttként részt vett a Komintern első kongresszusán. Ha ezeket az elvtársakat ilyen módon megtámadták, még ennek a KB-nak is el kellett ismernie az álláspontjuk kifejtéséhez való jogukat. Pogány ennek ellenére állandóan megakadályozta válaszuk megjelenését. Mindig újabb és újabb változtatásokra tartott igényt, és a cikk végül megcsonkítottan és Pogány tollából származó betoldásokkal jelent meg. Az e cikk körül zajló harcok nemcsak, hogy két héten át elrabolták a KB minden idejét, hanem még a Proletár rendszeres megjelenését is megakadályozták. Sőt, Pogány odáig ment el, hogy megtiltotta a Proletár nyomását, mert a KB kisebbsége egy kétsoros jegyzetet akart megjelentetni a lapban, amelyben egy, a következő számban megjelenő, hosszabb nyilatkozatot ígért.

Ezekre az ügyekre vonatkozik Pogány mellékelt levele.[5] Minden megállapítását a leghatározottabban visszautasítjuk. A magyarországi munkát illetően hadd jegyezzük meg, hogy Pogány a Hamburger-ügy alkalmával olyan határozatot verekedett át, amely a Magyarországgal való összeköttetést néhány hétre fölfüggesztette. Ez a levél, mint számos hasonló társa, csak egyik láncszeme a Pogány részéről a kisebbséget ért provokációk hosszú sorának. A többség taktikája az volt, hegy egyoldalú frakciós politikájával tárgyalásképtelenné tegye a KB-t, dezorganizálja a pártapparátust – és eközben állandóan a kisebbséget tegye felelőssé a párt cselekvésképtelenségéért xxx. A helyettesként a KB-ba kinevezett elvtársak teljes jelentéktelensége mellett ez Pogány elviselhetetlen személyi diktatúrájává fajult. A KB részéről Pogány volt megbízva például a Proletár ellenőrzésével. Ezt a feladatát úgy fogta föl, mintha joga volna anélkül, hogy akár csak megkérdezné vagy értesítené is a szerkesztőt saját fontos döntéséről, Gábor Andor cikkének értelmét az ellenkezőjére változtatni vagy Lukács elvtársnak egy már kiszedett, Dühring-Jásziról és az ellenforradalom ideológiájáról irt cikkét személyes okokból egyszerűen eltávolítani a lapból. Miközben ő maga igazi zsurnaliszta lelkiismeretlenséggel olyan cikket ír, amelyben – egy tetszetős fordulat kedvéért – a szociáldemokrata ellenforradalom jelszavait, pl. a Horthy-kormány fehér bolsevizmusként való aposztrofálását csempészi be a kommunista terminológiába stb.

4. A pártbürokrácia leépítése volt az új KB egyik legfontosabb feladata, Landler elvtárs a KB elé tett egy javaslatot, amely szerint huszonöt alkalmazottat kellett volna elbocsájtanunk (akik közül körülbelül huszonnégyen a mi híveink voltak). A többség kezében karikatúrává fajult a dolog. Mindenekelőtt – a bürokrácia leépítéseként – létrehoztak egy párttitkárságot, amely tizenhat, jórészt fölösleges alkalmazottat foglalkoztatott, másodszor persze elfogadták a híveink minden javaslatát,[6] sőt, olyan elvtársakat is igyekeztek elbocsájtani, akiknek munkája elengedhetetlen volt, akik azonban a frakcióharcokban a mi oldalunkon játszottak aktív szerepet, és akiknek a moszkvai határozatok nem garantálták, hogy a helyükön maradhatnak. Harmadszor frakciós szempontból megbízható híveiket beültették a pártapparátusba, tekintet nélkül arra, alkalmasak-e. Sőt, teljesen fölösleges új állásokat is kreáltak a számukra (Balog László mint szerkesztőségi titkár). Negyedszer olyan elvtársakat, akik, minthogy Magyarországon nem voltak ismertek, alkalmasak lettek volna az illegális munkára, és a moszkvai határozatok arra is jelölték ki őket, olyan posztokra helyeztek, melyek hosszú időre alkalmatlanná tették őket az illegális munkára (Raab mint a Proletár szerkesztője). Ötödször: KB-tagok, az alkalmazotti lista ismeretére támaszkodva, frakciós propagandát folytattak a KB-n kívül, bár a KB elhatározta, hogy ezt döntését a hivatalos nyilvánosságra hozatalig szigorúan titokban kell tartani.

5. Vágó Bélának, akit a bécsi helyi csoport korrupciós és fegyelmi vétségek miatt kizárt, az új KB Moszkvában megkegyelmezett, azzal a föltétellel, hogy nem vesz részt többé a KMP pártéletében, és Berlinbe költözik. Egész idő alatt Bécsben tartózkodott, és a legszégyentelenebb rágalomhadjáratot folytatta a kisebbség ellen.

6. Amikor a bécsi csoport tagjait újra regisztrálták, az újraigazolásra a megbízott titkár, Landler elvtárs háta mögött került sor. Így történhetett meg, hogy megrögzött spiclik, közismert anarchisták és szociáldemokraták párttagként fölvétettek, miközben régi kommunisták, egy sebesült vöröskatona s í. t., akiket Landler és Hirossik elvtársak javasoltak, nem nyertek fölvételt.

7. A VB-vel való érintkezésünk lehetetlenné vált. A moszkvai határozatok alapján Moszkvával Hirossik és Rudnyánszky elvtársaknak kellett volna a kapcsolatot tartania. Ezzel szemben Pogány hamarosan monopolizálta az összeköttetést. Bár Landler elvtársnak egyszer azt mondta, értesíteni fogja a posta útnak indításáról, erre azonban nem került sor. Landler és Lukács elvtársak Radek és Kun elvtársaknak küldött privátlevelei, úgy tűnik, nem érkeztek meg.

8. Az a tendencia, mely e tényekből egyre világosabban kitűnt, arra az elhatározásra juttatta a kisebbséget, hogy benyújtsa lemondását, hogy a többség, már nem hivatkozhatva a kisebbség szabotázsára, egységesen vezethesse a pártot, és megmutathassa, valóban a párt újjászervezése lebeg-e a szeme előtt, avagy pusztán a jutalmazás és megtorlás ama programjának a végrehajtása, melyet a pártépítő frakció annak idején elhatározott. A Károly-puccs hírére azonban megváltoztattuk elhatározásunkat, és fölajánlottuk az együttműködésünket a többségnek az egyre sürgetőbb intenzív magyarországi munkában. A többség napirendi javaslatunkat, hogy a KB a magyar helyzettel foglalkozzon, minden megokolás nélkül, a szavazás elrendelésével, elutasította. Csak másnap, miután, számára kedvező értelemben, döntést hozott egy sor, jórészt tárgyilag lényegtelen és csak a frakció szempontjából érdekes a személyi változásról, méltatta annyira a kérdést, hogy egyáltalában vitára tűzze. Döntés született egy proklamáció kibocsájtásáról – ahol is azonban a többség már eleve arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem csak nem lehet szó magyarországi akcióról, de maga a proklamáció is fölösleges, minthogy a párt Magyarországon nem rendelkezik szervezettel. Hogy ez nem több demagóg rágalomnál, a valóságos munkalehetőségek megvetésénél, azt Hirossik elvtársnak a magyarországi szervezetekről szóló, mellékelt jelentése bizonyítja. Minthogy ezen az ülésen csak proklamációnk terjesztéséről, nem pedig valamilyen akcióról volt szó – bár mi magunk valamilyen, persze szerény akciót fölöttébb elképzelhetőnek tartottunk –, a többségnek ez a magatartása megint csak szokásos taktikájára vallott: arra, először is, hogy a felelősséget tétlenségéért és alkalmatlanságáért a mi nyakunkba kívánja varrni, másodszor, hogy az ellenlábas frakció híveit, ez esetben Hirossik elvtársat mindenáron meg akarja alázni azzal, hogy vagy eltávolítja a munkából, vagy akarat nélküli eszközzé akarja változtatni.

Ilyen körülmények között, melyekből egyre világosabban kitűnt, hogy a KB többsége egyáltalában nem akar velünk együtt dolgozni, és az együttműködés látszatát csak azért tartja fönn, hogy a frakciós taktikája és provokációi számára kiaknázza, le kellett mondanunk tagságunkról a KB-ban, abban a reményben, hogy visszalépésünkkel a KB immár egységes és működőképes politikát folytathat majd.

Két nappal visszalépésünk után, október 26-án, a magára maradt többség a következő határozatokat hozta:

1) Bettelheim Ernőt, anélkül hogy a KB vagy egy pártbíróság akár csak meghallgatta volna is, a „pártra nézve káros magatartása” miatt egy évre eltiltották párttagi joginak gyakorlásától; Hamburger Jenőt, az ellene beindítandó vizsgálat időtartamára, úgyszintén. Az eljárás módjánál fogva mindkét eset egészen hallatlan a kommunista pártok gyakorlatában, és nem szolgálhat másra, mint frakciónk provokálására.

2) Még arcátlanabb provokáció Vágó Béla kinevezése a Proletár adminisztrációjának élére. Vágóról följebb már szót ejtettünk, és utaltunk a moszkvai megegyezés megszegésére ügyében. Az említett memorandumot a VB elé terjesztő elvtársak a memorandumhoz mellékelték a Vágó-ügy jegyzőkönyveit is, fölösleges ezért erről részletesen beszélnünk.

3) Az illegális apparátus egy fontos részlegébe (az útlevélszolgálathoz) kineveztek vezetőnek egy bizonyos Pollacsek nevű elvtársat. A KB utolsó előtti, még részvételünkkel tartott ülésén Pogány javasolta ezt a Pollacseket, és nemcsak mi tiltakoztunk ellene, hanem a KB más tagjai is. Ulbrich elvtárs pl. kijelentette, hogy soha nem fog Magyarországra utazni olyan útlevéllel, amelyik ettől a Pollacsektöl jön. A többiek is fecsegőnek és erre a posztra teljesen alkalmatlannak találták. A dologgal kapcsolatban külön megemlítendő, hogy erről a Pollacsekről egy pártbírósági eljárás alkalmával kompetens fórum valóban kimondta, hogy alkalmatlan az illegális munkára. Két nappal visszalépésünk után egyhangúlag kinevezték.

4) A Pogány kontra Lengyel–Rudas vitával kapcsolatban megjelent a Proletárban a KB egy nyilatkozata, melyet teljes terjedelmében mellékelünk írásunkhoz. Különösen két elemet emelünk ki belőle:

a) A második pontot, amely azt hangsúlyozza, hogy immár Pogány cikkét is, vagyis nem csupán a moszkvai téziseket, vezérfonalnak kell tekinteni a KMP munkájában.

b) A 4. pontot, amely a fehér terror börtönében ülő munkásokat, akiknek a gyújtogatásokban való bűnrészessége fölöttébb kétséges, és akik semmiféle összeköttetésben nem állnak velünk, kommunista gyújtogatókként denunciál. Pogány oly mélyre süllyedt bosszúszomjában és frakciós gyűlöletében, hogy a denunciáció fegyveréhez nyúlt, pusztán hogy hatásosabban harcolhasson Lengyel és Rudas ellen. Ez már csak azért sem tekinthető véletlen kisiklásnak, mert Pogányt egy, az állítólagos anarcho-szindikalista áramlatokról folytatott vita alkalmával Landler elvtárs figyelmeztette már rá, hogy gyűlölködő polémiája szükségszerűen denunciációhoz fog vezetni.

4) [sic] Kimondatott, hogy a KMP Magyarországon nem rendelkezik szervezetekkel, és ennélfogva cselekvésképtelen.  Itt is nyilvánvaló hazugságról van szó (ld. a mellékletet),[7] amely csak a Hirossik elvtárs ellen folytatott demagóg harcot szolgálja, és azt, hogy a kisebbség szabotázsáról szóló fecsegéssel elfedjék a „pártépítő frakció” tehetetlenségét.

A sorozatos provokáció értelme nem merült ki csupán a frakcióharc vezetőin állt bosszúban. Pogány és elvtársai bizonyítékot akartak produkálni arra, hogy a KB székhelye nem maradhat Bécsben, hogy föltétlenül Berlinbe kell költöznie. Pogány ezt a dolgot már Moszkvában fölvetette. Akkor azonban mindenki (Kun elvtárs is) ellene volt, mert mindenki lehetetlennek tartotta, hogy lemondjunk a legális lehetőségekről, melyekkel Bécs rendelkezik, lemondjunk a közelségről és a könnyen fenntartható összeköttetésről Magyarországgal – csak mert az illegális élet Berlinben kellemesebb. Most Pogány kényszerhelyzetet akar ez ügyben teremteni.

Ilyen körülmények között kellett volna, hogy a mi helyi csoportunk taggyűlésére sor kerüljön. Erre a napra újabb fölháborító provokációt tartogattak. Odáig szokatlan módon a terembe való belépés előtt mindenkit ellenőriztek, hogy valóban regisztrált párttag-e, és miközben minden nyilvántartott anarchista és szociáldemokrata nyugodtan beléphetett, Hamburger elvtársat, akit odáig senki sem értesített a KB határozatáról, megalázó módon meg akarták akadályozni a bemenetelben; a jelenlévők spontán módon megéljenezték Hamburger elvtársat, bevezették a terembe, és a provokáció hatása alatt olyan hangulat keletkezett, amely a jelenlevő KB-tagok számára lehetetlenné tette, hogy megtartsák referátumukat.

Vasárnap délelőtt és kedden este egybegyűlt 132 elvtárs, és egyhangúlag elfogadta a mellékelt határozatot. A határozat aláírói teljes mértékben tudatában voltak döntésük súlyának. Tisztában vannak azonban azzal, hogy ilyen körülmények között a KB-val való együttműködés lehetetlenné vált. A KB kisebbsége mindent megtett azért, hogy az együttműködést minden fenntartás nélkül megvalósítsa. Érdekében meghasonlottunk saját híveinkkel. Kompromisszumokat kötöttünk, megalázkodtunk, mi viseltük a felelősséget a rágalmak áradata közepett, mi végeztük a tényleges pártmunkát, míg ők – a többség – csak kritizáltak, távol tartották magukat a munkától, és belegázoltak kommunista becsületünkbe. Minden hiábavaló volt; ahogy hiábavaló volt minden próbálkozásunk, hogy kisebbségi szavunknak érvényt szerezzünk, vagy tiltakozzunk a többség pártromboló működése ellen.

Bosszút akarnak állni elvtársainkon. A legjobb, legáldozatkészebb, legnagyobb marxista műveltségű elvtársainkat akarják egyenként kiradírozni a pártból, elvtársakat, akiknek ragyogó forradalmi múlt áll a hátuk mögött – csupán mert ellenfeleik voltak a frakcióharcokban. Pogányon hatalmi téboly uralkodott el, és bosszúszomjának csillapítására nemcsak a legjobb elvtársakat áldozta föl, hanem a párt megszervezésének a lehetőségét is.

Minden tett nyílt provokáció volt. A bécsi csoport megszervezésében, a bürokrácia leépítésében, a magyarországi munka kérdésében kezdettől fogva mindent dezorganizált, mert kizárólagos szempontjai a gyűlölet és a bosszú voltak. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza ebben a harcban, és ha magunk is hasonló eszközökhöz nyúltunk volna, a KMP ügyei iszonyatos botránnyá dagadtak volna, túltéve az 1920-as finn állapotokon.

Nem hagyhattuk, hogy a párt ezen az úton menjen tovább. Bármi legyen is lépésünk következménye, lépésünk szükségszerű, az egyetlen lehetséges lépés volt. A KMP állapota tragikus. A párt szervezetét a pártépítő frakció ténykedése korábban megrendítette már. Ma – a legjobb pártmunkások kényszerű visszavonulása miatt – romokban hever. Kérjük ezért a VB-t, hogy a lehető leggyorsabban küldjön ki bizottságot az ügyek kivizsgálására és megoldására, különben teljességgel bizonyosra vehető a párt végső összeomlása.

Kommunista üdvözlettel:

Hirossik János, Landler Jenő, Lukács György

 

[1] A német nyelvű gépirat másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe., 40–51.); az emlékiraton nem szerepel dátum, nem tudtuk pontosabban meghatározni keletkezésének időpontját. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.

[2] Lásd Lukács Illúziópolitika című cikkét 1921 decemberéből. – A szerk.

[3] A szóban forgó fejleményekről lásd a 1921. őszi KB-ülések jegyzőkönyveit, illetve a bécsi helyi csoport memorandumát. – A szerk.

[4] A KMP „bécsi csoportjának” a Komintern Végrehajtó Bizottságához intézett 1921. szeptemberi/októberi  memorandumáról van szó; a memorandum alább, a KMP központi bizottságának küldött Ultimátum függelékében olvasható. – A szerk.

[5] A levél, amely körül a vita a KMP KB október 12-i ülésén robban ki, nem szerepel a memorandumot tartalmazó iratanyagban. – A szerk.

[6] Tudniillik „minden híveinkre vonatkozó javaslatot”, vagyis minden javaslatot, amely a bécsiek (a „párt-nem-építők”) közül menesztett volna valakit a pártapparátusból. – A szerk.

[7] A melléklet nincs csatolva. – A szerk.