Dr. Max Adler: A marxizmus tanítása az államról. A szociológiai és a jogászi módszer különbségeinek vázlata[1],[2]
Max Adler új könyve a bécsi professzor, Hans Kelsen Sozialismus und Staat című művének (Leipzig, Hirschfeld, 1920) kritikája. Kelsen könyve arra törekszik, hogy a formális-jogi módszer nézőpontjából föltárja a az államról szóló marxista tanítás belső ellentmondásait, és ily módon bizonyítsa a marxizmus tudományosan tarthatatlan voltát. A marxizmus tudományos megsemmisítésének ezzel az újabb kísérletével szemben Max Adler azt igyekszik bizonyítani, hogy a formális-jogi módszer alapján a marxizmus lényegét még csak megérteni is lehetetlen – hogy célját, a marxizmus kritikáját Kelsen így nem érhette el, és csak azokra az ellentmondásokra mutat rá, melyek az állam formális-jogi felfogásának és a marxizmus történeti-társadalmi felfogásának a szembeállításából adódnak. Ezek az ellentmondások így nemcsak hogy nem érvek a marxizmus módszerének vagy konkrét következtetéseinek tényszerű helyességével szemben, hanem inkább Kelsen formális-jogi módszerének korlátozottságát bizonyítják, és alkalmatlanságát a konkrét történelmi-társadalmi jelenségek értelmezésére.
A marxizmus védelme a kantiánus formális, elméleti-ismeretelméleti kritikával szemben arra készteti M[ax] Adlert, hogy sajátos pozíciót foglaljon el a legújabb marxista irodalmat illetően. Egyrészt energikusan el kell határolódnia Bernstein nézeteitől (II. k. 102.), másrészt harcos pozíciója arra ösztönzi, hogy messzemenően elismerje Marx és Engels állammal kapcsolatos tanítását. Elismeri Lenin és Trockij hatalmas érdemét abban, hogy megtisztították Marx és Engels tanítását az államról az opportunista torzításoktól, helyreállították e tanítás valóságos értelmét, és számos kérdésben, mint például az államgépezet lerombolásának kérdésében, Adler az ő álláspontjukat foglalja el (116., 151., 156. stb.). Ha figyelembe vesszük M[ax] Adler nézeteit általában, nincs okunk meglepődni azon, hogy mindeközben kiderülnek Adlernek a kommünt illető előítéletei. A szovjet-orosz diktatúra értékelése során képtelen megérteni a kommunista elméletet és gyakorlatot – ez a diktatúra véleménye szerint nem a proletariátus, hanem az RKP[3] diktatúrája. Erre a kérdésre azonban nem szándékozunk kitérni, mivel nem kapcsolódik közvetlenül tulajdonképpeni témánkhoz, s emellett M[ax] Adler ellenvetései triviálisak és unalmasak.
A könyv alapvető feladata metodológiai. Célja abban áll, hogy bebizonyítsa a marxista szociológiai módszer fölényét a kantiánus formális módszerrel szemben. Ugyanakkor szükséges aláhúzni, hogy marxista módszeren M[ax] A[dler] a saját bizonytalankodóan formalisztikus módszerét érti, melyet erősen átszíneznek a kantiánus ismeretelméleti hangsúlyok – véleménye szerint ugyanis a dialektikus materializmus nem organikus alkotórésze a marxizmusnak (M[ax] Adlernek a dialektika tartalmát és következményeit illető eszmefuttatásai egyetlen kibúvót képeznek csak). Ezzel azonban érvényét veszti a kiindulópont is: a kantianizmus és a marxizmus szembeállítása. A kérdés a kantiánusok családi perpatvarává válik. M[ax] A[dler] azt igyekszik bebizonyítani, hogy a történelem feletti, formális a priori kantiánus módszert lehet úgy is értelmezni, hogy megtaláljuk benne a marxista módszer igazolását.
Ily módon azonban M[ax] A[dler] pozíciója kétségessé és bizonytalanná válik: egyes következtetései és módszerei lépten-nyomon ellentmondanak önmaguknak. Igaz, Adlernek sok kérdésben továbbra is igaza van Kelsent illetően (ami, tegyük hozzá, nem nagy dicsőség, hiszen Kelsen a könyvében a „Marx megsemmisítése” cím alatt zajló polgári tudományos kísérlet elavult kacatjait gyűjtötte össze). Mivel azonban másrészről M[ax] A[dler] nem tudja és nem kívánja Kelsennel szemben a történelmi materializmus és a materialista dialektika következetes álláspontját érvényesíteni, szakadatlanul metodológiai nehézségekkel kerül szembe ebben a küzdelemben, még ott is, ahol hitelesebb, de nem teljesen hiteles nézeteket védelmez. Kantiánus szemszögből, az ismeretelméleti és jogi formalizmus szemszögéből ugyanis Kelsennek az állammal kapcsolatos nézetei következetesebbnek tűnnek. Amennyiben M[ax] A[dler] ezeket a nézeteket ebből a szemszögből kívánja a vita tárgyává tenni, arra kényszerül, hogy a kantianizmussal felvizezett marxizmus formájában folytonosan egy elavult polgári elmélet érveit hozza fel Kelsen ellen. A jogi formalizmus a legfejlettebb fokát képviseli annak a forradalom előtti, egyre inkább konzervatívvá váló módszernek, mely tudatosan elzárkózik a keletkezésnek és a megsemmisülésnek, a társadalmi képződmények történeti lényegének konkrét értelmezésétől. Az egyes formák materiális szubsztrátumának problémája ezen a módszeren belül, köszönhetően Kant ismeretelméleti kérdésfelvetésének (szintetikus a priori ítéletek léteznek – hogyan lehetségesek?) egyszerűen megszűnik létezni, mert a módszer adottnak veszi a dolgot, olyasvalaminek, ami nem igényel további magyarázatot, s figyelmét kizárólag annak a kérdésnek szenteli, hogyan lehet kikövetkeztetni a faktikusan érvényes érvényességének előfeltételeit. A módszer így teljes egészében eltávolítja az olyan kérdéseket, mint hogy „mi érvényes?”, „miért érvényes?”, hogy aztán minden figyelmét a „miként érvényes?” problémájának szentelje.
Ily módon létrejön tartalom és forma ismeretelméleti problémája, melyet a jogi iskola azzal old meg, hogy a jog tartalma általában nem számít többé jogi problémának; a jogtannak csak a pozitív jog érvényességének formális előfeltételeivel kell foglalkoznia.
Ez a fejlődés tudományos értelemben egy lépést jelent előre, amennyiben a pozitív jog megszabadul az „örök igazságossághoz”, az „emberi lényeghez”, az etikához stb. fűződő kapcsolatától. A tudománynak a természetjog felett aratott győzelme azonban egyidejűleg a burzsoázia forradalmi-ideológiai tradícióinak végérvényes likvidálását jelenti. Hiszen a természetjog a burzsoáziának azt a kísérletét képviselte, hogy győzelemre segítse a „tényleges”, az „igazságos” stb. jogot a pozitív (feudális-abszolutisztikus) jog létező rendszereivel szemben. A jogi formalizmusnak, annak az állításnak a társadalmi értelme, mely szerint a jog tartalma – Jellinek szavaival – tisztán jogi probléma, abban foglalható tehát össze, hogy a polgári jogtudomány adottnak tekinti a létező (polgári) jogrendet, és arra korlátozódik, hogy teoretikusan és ismeretelméletileg tisztázza érvényességének előfeltételeit.
A probléma akkor válik bonyolultabbá, amikor szembesülünk a győzelmes proletárforradalom lehetőségével vagy tényével. Mert az adott szemléletmód ekkor módszertanilag arra kényszerül, hogy a proletár jogrendben ugyanolyan jogrendet (ugyanolyan „pozitív”, ugyanolyan „legitim” jogrendet) ismerjen el, mint a polgári jogrendben. Igaz, hogy a proletár állam sajátosságának megismerése a fenti iskola számára módszertani értelemben lehetetlennek tűnik, de ha állhatatos és következetes akar maradni, akkor a proletár állammal szemben is meg kell őriznie módszertanilag semleges pozícióját. A polgári tudomány részeként erre természetesen képtelennek mutatkozik. Ily módon arra kényszerül, hogy a marxizmus kritikája során saját módszerével szemben lépjen fel. Ezzel magyarázható Kelsen könyvének – a szerző kiemelkedő képességei ellenére is – alacsony színvonala.
Az igazi marxista kritika mindig történelmi kritika. Nem merülhet ki ellenfelei hibáinak tisztázásában, hiszen nincs szükség olyan értelmetlenségekkel foglalkozni, melyek társadalmilag és történelmileg semmit sem képviselnek. A kritikának azt kell megmutatnia, hogyan erednek ezek a hibák szükségképpen az ellenfél osztályhelyzetéből; hogy az ellentmondások, melyekbe az ellenfél belegabalyodik, csak osztályhelyzete objektív ellentmondásainak ideologikus formáját alkotják. Marx Proudhon-kritikája A filozófia nyomorúságában a fenti kritikai módszer kiváló példája.
M[ax] A[dler] ilyen kérdést nem vet fel. Adler marxizmusa és Kelsen jogi formalizmusa a tiszta elmélet levegőtlen terében kerül szembe egymással. Mi több, egy döntő pontban össze is találkoznak: mindketten a történelem feletti a priori nézőpontját képviselik, azzal a különbséggel, hogy ez az a priori Kelsen esetében ortodox kantiánus, tisztán formális a priori, míg M[ax] A[dler] bevezette az elméleti-ismeretelméleti szempontból problematikus „társadalmi a priorit” (30., 69., a szociológiáról mint történeti tudományról 311., 312.), melynek szükség szerint lehet formális vagy meghatározó tartalma. Ahelyett hogy történelmi-dialektikus módon szétzúzná Kelsen formalizmusát, M[ax] A[dler] azt igyekszik bizonyítani, hogy a „társadalmi a priori” segítségével megoldható az államtanban a tartalom problémája – ez a megoldás azonban, természetesen, jogi jellegű. Amikor például azt hangsúlyozza (240.), hogy „a pozitív jog sem nem morál, sem nem jog”, akkor ismét bevezeti a tudományba a legújabb polgári tanok által joggal elutasított megkülönböztetést: az általában vett jog (vagy a valódi jog) és a pozitív jog megkülönböztetését. A jogi formalizmus zsákutcája azonban nem abban áll, hogy csak a pozitív jogot ismeri el jogként. Ez inkább egy lépés előre. A zsákutca inkább abból adódik, hogy ily módon a jogi formalizmus mint a polgári osztály ezen a területen legfejlettebb ideológiai formája számára a jog tartalma teljességgel megoldhatatlan problémává vált. A marxizmus a természetjog kritikáját előre vivő lépésként ismerheti el; a marxizmus nemcsak arra képes, hogy tisztázza a jog tartalmának eredetét, de arra is, hogy a jogi formák strukturális változásait „a társadalom gazdasági struktúrájának” történetéből vezesse le. M[ax] A[dler] ezzel szemben a maga többértelmű a priorijával arra kényszerül, hogy a burzsoázia forradalmi tradíciójának elavult elméleteiben keressen menedéket. A jog tökéletesítését célzó vulgáris kísérletek sorában csak e nézőpont felől érdemelheti ki M[ax] A[dler] könyve a figyelmet. A könyv megmutatja, hogy az 1918-as novemberi polgári forradalom egyetlen védelmezője, az ausztriai szociáldemokrácia által betöltött politikai szerep miként gyakorol ellentétes hatást a szerző elméletére. A könyv önmagában kevéssé érdekes.[4]
[1] Max Adler: Die Staatsauffassung des Marxismus. Ein Beitrag zur Unterscheidung von soziologischer und juristischer Methode (Marx-Studien, Vierter Band Zweiter Hälfte), Verlag Wiener Volksbuchhandlung, Wien 1922.
[2] Д-р Макс Адлер: Учение марксизма о государствe. Очерк различия между социологическим и юридическим методом, Bестник Социалистической Aкадемии, Moszkva, 1923. február (3. sz.), 407–410. o. – Tallár Ferenc fordítása. – A szerk.
[3] Az orosz kommunista párt. – A szerk.
[4] A cikk alatt a keltezés (Bécs, 1923) és a szerző neve, amelyhez szerkesztőségi jegyzet társul: Lukács elvtárs a magyar kommunista párt egyik jelentős teoretikusa. – A szerk.