A szerkesztő előszava
Kerek száz évvel ezelőtt, 1923 tavaszán jelent meg Berlinben, a Wieland Herzfelde alapította Malik Verlagnál Lukács Történelem és osztálytudata, a Marx utáni marxizmus legizgalmasabb filozófiai munkája, amelyet szerzője, mint az az 1922 karácsonyán írt előszóban olvasható, „kényszerű szabadidejében” írt-állított össze, csak kis túlzással afféle mozgalmi kézikönyvként forradalmárok számára,[1] és amely munka máig nem szűnt meg az inspiráció forrása és persze viták tárgya lenni. A könyvről (azt újra felfedezve vagy vitába szállva vele, továbbszőve gondolatait vagy éppen elkanyarodva tőlük) azóta szekérderéknyi könyv-tanulmány született; az itt közölt írások csak fogadtatásának első évtizedét reprezentálják – olyan tanulmányokkal vagy recenziókkal, amelyek valamilyen megfontolásból legalábbis kitérnek Lukácsra (a rejtettebb, csak később nyilvánvaló vált impulzusok másfajta megközelítést igényeltek volna). Nem mintha a könyv hatástörténetének ne lettek volna később is nagy korszakai, de nem indokolhatatlanul: a könyv fogadtatásában is jól elhatárolható húszas évek (és részben feledésbe merült írásai) meghatározónak bizonyultak a könyv (és szerzője) sorsára nézve.
Szöveggyűjteményünk afféle tisztelgés a 100 éve megjelent mű előtt, a cím – A Történelem és osztálytudat a 20-as évek vitáiban – azonban kicsit félrevezető, vagy legalábbis van, ami az alábbi szöveggyűjteményben nem egészen magától értetődő. Talán magyarázatra szorul, hogy közöljük a Lukács egy évvel később, 1924-ben megjelent Lenin-könyvecskéjéről[2] ekkoriban írt recenziókat is, bár ezt nem nehéz megindokolnunk: a Lukáccsal és a Történelem és osztálytudattal való lelkes egyetértés vagy a Lukács és a Történelem és osztálytudat iránt táplált ellenérzés nyomot hagyott a Lenin-brosúra kritikai visszhangján, a rokon- vagy ellenszenv kézenfekvőbben is volt megfogalmazható Lukács 1924-es írása kapcsán – és a Történelem és osztálytudat is meg a kérdés, hogy kik is értenek egyet vele, bevonódott a lenini hagyaték értelmezése és kanonizálása (és a „kommunista pártok bolsevizálása”) körül zajló politikai viták forgatagába.
Magyarázatra szorul, ahogy a szöveggyűjtemény kezdődik, hiszen Fogarasi Béla brosúrája a Történelem és osztálytudat megjelenése, sőt a kézirat lezárása előtt született. De Fogarasi már Pesten Lukács köréhez tartozott, és Lukács hívei közé tartozott Bécsben is, a brosúra pedig, bár egyébként is nyilvánvaló, utal is arra, hogy szerzője olvasta és megszívlelte Lukács könyvének legalábbis egyes korábbi tanulmányait. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Lukács kritikusai sem mulasztottak el utalni a veszélyre, amely abban rejlik, hogy hívek sorakoznak föl Lukács mögé, talán nem egészen indokolatlan a Bevezetés szerepeltetése. És magyarázatra szorul az is, ami a szöveggyűjteményünket lezárja. Van egy szál, amely nem maradhatott ki, mert valamiképp párhuzamosan fut a Történelem és osztálytudat fogadtatásának történetével: a Korsch-, illetve a Korsch Marxizmus és filozófiájának szentelt írásoké. Amelyek nemcsak azért szerepelnek itt, mert a Marxizmus és filozófiához írt utóhangban a szerző egyetértését fejezte ki a Történelem és osztálytudattal, és recenzeálta is Lukácsot (a Lenin-könyvecskét), vagy mert könyve hasonló fogadtatásban részesült, mint Lukácsé, hanem mert Korsch elemzője is volt a recepciót meghatározó konstellációnak: 1924-ben, a Lenin und die Komintern című kis cikkben a lenini hagyaték elkapkodott, a politikai machinációk eszközövé silányított kodifikációjának problémáját exponálja, az 1930-as Der gegenwärtige Stand des Problems Marximus und Philosophie pedig nemcsak keletkezési dátuma szerint zárja le a 20-as éveket: tulajdonképpen a marxizmus egy interpretációjának (egy filozófiai attitűdnek) a történelmi ellehetetlenülését (egy tradíció – később nyugati marxizmusnak nevezték – megszakadását) diagnosztizálja. A másik színtéren, Lukács orosz fogadtatásának térfelén a 20-as éveket az oroszországi Lukács-kritikák érvelését jórészt meghatározó Abram Gyeborin egy előadására zárja le, egy előadás, amely részletesen tárgyalja a „filozófia frontján” Gyeborin és követői által megvívott győztes csatákat, futólag fölemlítve Lukácsot is, de már érzékelve, hogy rá, tudniillik Gyeborinra magára és iskolájára (a „mensevik idealizmusra”) is az ideológiai leszámolás vár. (Akkor még csak ideológiai leszámolás: Gyeborin túlélte a sztálini korszakot – Grigorij Bammelnek vagy Nyikolaj Karevnek nem volt ilyen szerencséje, ők utóbb, a nagy tisztogatások idején lágerben pusztultak el.)
Egy írással, Karl Löwith Max Weber und Karl Marxának itt közölt részletével átléptük az 1930-as határt, talán önkényesnek tűnő meggondolásból. Löwith klasszikusnak számító nagy tanulmánya – úgy tűnik, elsőként exponálva, ami a Történelem és osztálytudat irodalmának közkeletű tétele lett, hogy tudniillik Lukács sok mindenben fölfedezte magának azt a fiatal Marxot, akit akkor Marx-szövegekből nem ismerhetett – Marx álláspontjának filozófia magvát alapvetően Lukácsra támaszkodva (és rá hivatkozva is) rekonstruálja, a marxi „antropológiát” (és ezzel az elidegenedés problémáját) állítva Marx-értelmezésének középpontjába, ahogy az a Gazdasági-filozófiai kéziratok megjelenése után már kézenfekvőbbé vált, noha a Marx párizsi kézirataira ő sem hivatkozik (talán nem is hivatkozhatik, a Gazdasági-filozófiai kéziratok úgy nagyjából egy időben jelentek meg – egyszerre két kiadásban is – Löwith tanulmányával, bár egy részlet 1929-ben napvilágot látott franciául).[3] Ilyenformán, ha tetszik, a Löwith-tanulmány afféle híd a Marx-értelmezések két forradalmi fejleménye, a Történelem és osztálytudat és a Gazdasági-filozófia kéziratok megjelenése között – amely hídra Lukács nem lép rá: bár Moszkvában maga is részt vesz a Kéziratok kibogarászásának munkálataiban, megjelenésükre csupán egy rövid recenzióval reagál, és csak annyit szögez le, hogy a szociáldemokrata szövegváltozat nem, egyedül a moszkvai kiadás számíthat megbízható szövegrekonstrukciónak.[4]
Az írások itt olvasható gyűjteménye online olvasható változata egy Krausz Tamással együtt szerkesztett korábbi, 1984-ben a Lukács Archívum és a Munkácsy Gyula gondozta Filozófiai Figyelő közös kiadásában megjelent 4 kötetes szöveggyűjteménynek, amelyet egy ponton kiegészítettünk: az írásokat az a szöveggyűjtemény is megjelenésük nyelvén közölte, a németül és oroszul is megjelenteket azonban csak az egyik változatban – most mindkét nyelven olvashatók. Az írások egy ’84-ben még közölt csoportját, a 20-as években oroszul megjelent Lukács-írásokét, azonban elhagytuk. Lukács orosz kritikusai nyersen érveltek ugyan („Az oroszok filozófusként cselekszenek, de úgy filozofálnak, mint a kutyák”, írta annak idején Ernst Bloch),[5] és Rudas László ekkori tanulmányainak érvelésére is áll, amit Lukács – jóval később, egy másik vita idején – írt egy levélben, hogy ugyanis a „Richelieu–Rudas módszer mellett nincs az a tíz sor, amely ne tartalmazhatná egy halálos ítélet megindoklását”,[6] azért ez még a 20-as évek: nemcsak Lukács könyvének központi tanulmánya jelenhetett meg oroszul (és Korsch Marxizmus és filozófiája, kétszer is – 1923-ban és 1924-ben –, bár másodjára a fordító, Grigorij Bammel kisebb fenntartásokat is jelző előszavával),[7] ami persze még a Történelem és osztálytudat ellen indított kritikai hadjárat előtt történt,[8] de Lukács a továbbiakban is szerzője maradhatott orosz lapoknak – az elhagyott blokk ezeket az orosz nyelvű Lukács-írásokat közölte. Most úgy láttuk, elég a tényt magát leszögeznünk.[9]
A következetesség bizonyára erény, amelyet azonban egy szöveggyűjtemény összeállításakor, úgy tűnik, nem könnyű gyakorolni: az itt olvasható írások egy része csak futólag – többek között, illusztrációként – érinti Lukácsot és a Történelem és osztálytudatot, mégis szerettünk volna a számba jövő írásokat teljes terjedelmükben közölni, ami, ahol tanulmányokról van szó, magától értetődik, csak az írások egészéből derül ki, miért is tér ki szerzőjük Lukácsra. De vélhetőleg mégiscsak túlzás lett volna a pár soros utószó kedvéért Korsch Marxizmus és filozófiáját – amelyhez az olvasó más utakon is hozzáférhet – teljes terjedelmében megjelentetni. Zinovjev a Komintern V. kongresszusán elhangzott és nem éppen rövidre fogott beszédét ugyanakkor mégis teljes terjedelmében közöljük, noha csak pár mondatban tér ki Lukácsra – a politikai kontextus azonban annak a pár mondatnak a szempontjából nem teljesen érdektelen, és a tetejében bár tudományos vitákban sem igazán szerencsés összefüggésükből kiragadott mondatokkal operálni, politikai érdekességű szövegek estében végképp nem nagyon jóízű elhagyni a kontextust. Hogy hol indokolatlanul engedékeny, hol ugyanolyan indokolatlanul szűkre szabott, ahogy az írásokkal bántunk, az okot adhat a vitára, és nem is áll szándékunkban minden döntést megvédeni – csupán az olvasó megértését kérjük.
Az online kiadás szerkesztője szeretne köszönetet mondani Hetényi Zsuzsának, Jánossy Natáliának, Krausz Tamásnak, Antonia Opitznak, Szegedi Nórának, Székely Máriának, Tallár Ferencnek, Tóth Károlynak és a szövegek kontrollálásában résztvevő többi munkatársnak – valamint Villax Ellának, aki negyven évvel ezelőtt a négy kötetet a sokszorosítógép alá gépelte.
[1] Az említett előszó nem vonakodik tanáccsal ellátni az olvasás sorrendjét illetően filozófiában kevésbé jártas olvasóit.
[2] Georg Lukács: Lenin. Studie über den Zusammenhang seiner Gedanken, a tanulmányt Bécsben a Verlag der Arbeiter-Buchhandlung, Berlinben a Malik Verlag adta ki, de megjelent magyarul is Gábor Andor fordításában a bécsi Ama Verlagnál.
[3] Marcello Musto: The Myth of the „Young Marx” in the Interpretations of the Economic and Philosophical Manuscripts of 1844.
[4] Georg Lukács: Karl Marx und Friedrich Engels, Werke und Schriften von Mai 1846 bis März 1848. [Marx-Engels-Gesamtausgabe. Hrsg. von V. Adoratsky. I. Abt. Bd. 6. Marx-Engels-Verlag. Berlin 1933], Zeitschrift für Sozialforschung, 1933 Nr. 2, 280–281.
[6] Lukács levele Révai Józsefnek 1950. május 18-án, in: A Lukács-vita, szerk. Ambrus János, Múzsák, Budapest 1985, 310.
[8] Bár az eldologiasodás-tanulmány harmadik részének közlésekor a szerkesztőség szükségét érezte annak, hogy halványan jelezze fenntartásait: „A szerkesztőség néhány ponton vitathatónak tartja Lukács elvtárs cikkének nem mindig marxista terminológiáját.” („Редакция некоторы места в статье тов. Лукача считает дискуссионными и терминологию невсегда марксистски выдержанной.”) – Вестник Социалитической Академии, кн. 6. (oктябрь–декабрь 1923 г.), 116.
[9] Георг Люкач: Д-р Макс Адлер: „Учение марксизма о государствe” (Очерк различия между социологическим и юридическим методом). Bестник Социалистической Aкадемии, кн. 3. (февраль 1923 г.), 407–410.
Г. Лукач: Mатериализация и пролетарское сознание. Вестник Социалитической Академии, кн. 4. (апрель–июль 1923 г.), 186–222, кн. 5. (чвгуст-сентябь 1923 г.), 74–120 & кн. 6. (oктябрь–декабрь 1923 г.), 116–185.
Георг Лукач: Fritz Mautner: Der Atheismus und seine Geschichte im Abendlande. Bестник Cоциалитической Aкадемии, кн. 5. (август–сентябь 1923 г.), 233–237.
Георг Лукач: Hermann Schmalenbach: Leibniz. Bестник Cоциалитической Aкадемии, ibid., 237–240.
Георг Лукач: Friedrich Kuntze: Die Philosophie Salomon Maimons. Bестник Cоциалитической Aкадемии, ibid., 240–245.
Georg Lukacz: Литературное наследие Лассаля. Bестник Коммунистической Aкадемии, кн. 7. (1924), 402–415.
Георг Лукач: Новая биография М. Гесса. Архив К. Маркса и Ф. Энгельса. кн. 3. (1927), 440–459.
Пути творчества Гергардта Гауптмана. Вестник иностранной литературы, кн. 4 (апрель) 1928, 136–138.
Георг Лукач: Ernst Simon, Ranke und Hegel. Beiheft 15 der „Historischen Zeitschrift“, München /Berlin. R. Oldenburg, 1928, Архив К. Маркса и Ф. Энгельса. кн. 5. (1930), 478–482.