Lukács György, Lengyel Gyula, Szántó Zoltán é. m. levele a Komintern Végrehajtó Bizottságához 1922. június 8-ról[1]

 

A Kommunista Internacionálé VB-jéhez

Tisztelt Elvtársak!

Négy hónapja tart a magyar pártválság „megoldása”, és ez alatt az idő alatt a magyarországi illegális munka egyre veszélyeztetettebbé, egyre lehetetlenebbé vált, éspedig a VB intézkedései, illetve az intézkedések elmaradása miatt.

A Magyarországon működő illegális szervezetek teljesen elszigeteltek, és ezáltal a katasztrófa felé tartanak. A magyar pártnak nincs pártközpontja, nincsenek felelős politikai szervei; következésképp az illegális munka Magyarországon megfelelő politikai irányítás nélkül áll, az illegális szervezetek sem szellemi, sem anyagi segítséghez nem jutnak, hiányzanak az emberek (felelős illegális munkások), hiányzik a pénz, nem jutnak illegális laphoz, szóval, teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a megsemmisülésnek.

Naponta kapunk magyarországi elvtársainktól kétségbeesett leveleket. Ifjúmunkás elvtársak arról számolnak be nekünk, hogy az ifjúmunkás szövetséget, a párttól érkező politikai irányítás és technikai segítség híján, összeomlás fenyegeti.

Az KMP botrányos állapotaiért a VB-t tesszük felelőssé, és azonnali, megfelelő ős hatékony rendszabályokat követelünk.

I. A kinevezett KB-t egy hónappal ezelőtt letartóztatták. Mi történt a KB munkájának fennakadás nélküli folytatása, illetve a munka újrakezdéséről való gondoskodás tekintetében? Avagy úgy vélekedik a VB, hogy a magyarországi illegális szervezeteknek elszigeteltségük következtében el kellene pusztulniuk? Ki felelős ennek az időszaknak a tekintetében KMP-ért? Kinek kell Magyarországgal tartania a kapcsolatot és a szervezetek létszükségleteiről gondoskodnia? A VB által ideküldött elvtársaknak csak a rombolásra, a likvidációra szólt a mandátumuk. Ebbéli munkájukat azért támogattuk, hogy utána rögtön elkezdhessük az építést, a pártmunkát. Lerombolni már mindent sikerült, fölépíteni még semmit.

II. Egy illegális lapot sikerült a mi szellemi támogatásunkkal az illegális csoportoknak május elejéig fönntartaniuk. Az újonnan kinevezett KB megszüntette ezt az újságot, vállalva azt az abszolút kötelezettséget, hogy legkésőbb május végéig új illegális Vörös Újságot jelentet meg. Budapest és mi hónapok óta emlékeztetünk erre, de semmi sem történik – mindenről Moszkvában kell dönteni. Mikor? És mi legyen addig?

III. Pénz. Az illegális szervezetek a pártszakadás nyomán igen nehéz helyzetbe kerültek, és az elvtársak alkalmasint tudják, hogy egy olyanfajta illegalitás körülményei közt, mint a magyarországi, a nagy pénztelenség nagy veszélyt jelent. Az újonnan kinevezett KB egy hónapra küldött Budapestre pénzt. Mi lesz aztán? És ez az „aztán” hamarosan itt van.

IV. Illegális munkások. A legfontosabb azonban, hogy a pártválság, különösképp, amióta a „megoldás időszakába” jutott (márciusban), általánosan megakadályozta, hogy megfelelő elvtársakat küldhessünk haza az emigrációból. Magyarország szigorú zár alatt áll. Csak olyan elvtársak jöhetnek Magyarországra, akik ismerik az aktuális problémákat, akik képesek az illegális munkát vezetni. A leküldött elvtársak meglehetősen rövid idő alatt elhasználódnak. Vagy letartóztatják őket, vagy szökniük kell, vagy lelkileg tönkremennek a különlegesen nehéz körülmények hatása alatt – de ettől függetlenül is, időnként föl kellene váltania őket a politikailag jobban orientált emigrációból érkező frissítésnek. Ki küld ma Magyarországra illegális munkásokat? Kinek van ehhez joga, hatalma, pénze? A lent dolgozók kimerültek, hónapok óta nem kapnak segítséget. Az emberhiány az idegesség veszélyeket rejt magában. Ezt nem lehet hosszadalmas tárgyalásokkal megoldani. Itt azonnal kell a segítség.

A VB nem rombolhatja le a pártot, az illegális szervezeteket, a párt jövőjét. A KMP helyzete már csak azért is igen kétértelmű, mert a magyarországi helyzet (választások, egy legális centrista munkáspárt várható megalakulása) parancsolóan követeli a KMP cselekvőképességét és cselekvését.

Az a törekvés – mely a VB-ben uralkodni tűnik –, hogy a magyar párt munkáját kizárólag a frakciók likvidálásának a szempontjából szemléljék, katasztrófához vezet. Nem frakcióharcokat akarunk! Azt akarjuk, hogy a párt dolgozzon! A VB-nek pedig az a kötelessége, hogy erről gondoskodjon, és e kötelességének azonnal és hatékonyan eleget kell tennie.

Bécs, 1922. június 8.

Kommunista üdvözlettel:

Karikás Frigyes, Révai József, Lengyel Gyula, Szántó Zoltán, Lukács György, Sallai Imre
a KMP tagjai

 

[1] A német nyelvű, gépelt levél másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/26. őe. 19–20.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.