Dokumentumok Lukács György „rehabilitálásáért” (1966−1967)

Dokumentumok Lukács György „rehabilitálásáért” (1966−1967)

Közreadja: Agárdi Péter

Élet és Irodalom, LXV. évf., 32. sz., 2021. augusztus 13.

 

Élete során közismerten sok konfliktusa volt Lukács Györgynek saját pártjával, a kommunista ideológiát hirdető KMP-vel, MKP-val, MDP-vel és MSZMP-vel. Az ellene irányuló támadások, rágalomhadjáratok, „perek”, kirekesztések a filozófus egzisztenciáját, tudományos munkáját, írásai nyilvánosságát és olykor életét is (1941, 1956−1957) fenyegették. A többszöri rehabilitációs kísérletek közül, amelyek a kommunista mozgalommal 1918 decembere óta kialakult együttműködését érintették, végül a legutolsó s eredményes „perújrafelvétel” 1967-ben, négy évvel a halála előtt realizálódott. Ambrus János, Kalmár Melinda, Lengyel András, Mesterházi Miklós, Ripp Zoltán, Standeisky Éva, Sziklai László, Urbán Károly, Zoltai Dénes és mások, legutóbb pedig Kardos András (Az etika partizánja, ÉS, 2021/23., június 4.) foglalkozott e viszonnyal. Jóllehet néhány levél, illetve dokumentum napvilágot látott erről a történetről, ez idáig alig volt ismert az 1967-es rehabilitáció közvetlen előzménye, amely az 1956 után élesen Lukács-ellenes MSZMP-vezetők, mindenekelőtt Kádár János véleményét is korrekcióra késztette. Lukács György Az esztétikum sajátossága című monográfiájának nemzetközi sikere és magyar nyelvű megjelenése, valamint több publikációja nyomán két irodalomtörténész, Király István és Pándi Pál − akiknek irodalomesztétikai nézeteire is erősen hatott Lukács − hosszabb beszélgetéseket kezdeményezett Lukáccsal. Ezt követően tájékoztatták erről az őket előzetesen „mozgósító” pártvezetést, és elindították párttagsága helyreállításának politikai folyamatát. Mostanáig – tudomásom szerint – nem volt ismert a két dokumentum; a pártbeli döntés írott szövege igen, de az érthetőség érdekében ezt is közlöm.

A dokumentumokat Aczél György, Király István, Pándi Pál hagyatékából, illetve a Politikatörténeti Intézettől az Országos Levéltár MOL gyűjteményébe átvitt, digitálisan elérhető adatbázisból adom közre. Köszönöm, hogy Aczél György, Király István, Pándi Pál örökösei hozzájárultak a publikációhoz, és hogy Kántás Balázs hozzásegített a levéltár online adatbázisában való eligazodáshoz.

A történeti dokumentumok közléséhez általában nem szükséges alkalmat, netalán ürügyet találni, de ez a mostani publikáció egybeesik Lukács György halála 50., Király István születése 100. és Pándi Pál születése 95. évfordulójával. Ugyanakkor a Lukács és szellemi öröksége elleni direkt és indirekt – olykor egyenesen útszéli hangvételű – konzervatív és szélsőjobboldali „vádemelések” most is folytatódnak hazánkban, miközben ismertsége és nemzetközi tekintélye az egész világon nő. 

 

Kedves Szirmai Elvtárs!^[1]

Itt küldöm Lukács Györggyel folytatott beszélgetésemről a feljegyzésemet. Igyekeztem hitelesen visszaadni annak tartalmát és hangulatát. A lényegében – úgy érzem – a Fehéréktől kapott információ megfelel az igazságnak: Lukács őszintén szeretné, ha rendeződne a párthoz való viszonya.

Szirmai elvtárs megbízását és bizalmát köszönöm. Örültem a pártmunkának. Kitüntetésnek vettem.

Budapest, 1966. június 10.
Elvtársi üdvözlettel: Király István

 

Feljegyzés

1966. június 10-én kb. három óra hosszat beszéltem Lukács Györggyel. A beszélgetés alkalmával a következő fontosabb kérdések kerültek szóba:

1. Lukács ismételten hangsúlyozta, hogy nagyon komolyan szeretné, ha módja lenne találkozni Szirmai elvtárssal. Igénye van egy ilyen jellegű beszélgetésre. Ha Szirmai elvtársnak nincs kifogása ez ellen a találkozás ellen, kéri, hívassa fel telefonon a titkárnőjével, s ő bármikor, bárhol szívesen áll rendelkezésre.

2. Az a véleménye, hogy a régebbi beszélgetések azért voltak eredménytelenek, mert azok mindig személyi kérdésekről, az ún. Lukács-kérdésről folytak. Ő most nem erről szeretne beszélgetni, hanem a gazdasági mechanizmust érintő határozatról.^[2] Ezzel a határozattal ő egyetért: ezt nagyon lényeges tettnek tartja. S szívesen beszélgetne arról, hogyan tudna ő mint teoretikus ezen a téren a pártnak segíteni.

3. Kötelességének érzi ugyanakkor megmondani azt is, hogy ő a KV [helyesebben: KB] gazdasági határozatával nemcsak azért ért egyet, mert azt önmagában nagyon jónak tartja: egyetértésébe belejátszik az is, hogy a határozatot egyben fontos indító lépésnek is véli. Olyan indító lépésnek, amely a gyakorlat során több lényeges elvi problémát is felvet majd. Ezek közül a problémák közül ő mint teoretikus főleg kettőt tart lényegesnek, s úgy érzi, ezek maradéktalan kidolgozása és megoldása az eljövő évek során fontos feladat lesz:

a) Maradéktalan visszatérés a marxi reprodukciós elmélethez. Lukács szerint ezt a korábbi tervgazdálkodás nem vette figyelembe. S szerinte fontos az ehhez való visszatérés azért is, mert csak ennek birtokában lehet eredményesen küzdeni az olyan nézetek ellen, amelyek úgy vélik megoldhatónak a szocializmus gazdasági problémáit, hogy be kell azt oltani 30% kapitalizmussal.

b) Másik az eljövő években megoldásra váró probléma: a proletárdemokrácia formáinak maradéktalan kidolgozása. Erről beszélve nagyon határozottan hangsúlyozta, hogy ő ezt élesen s következetesen elhatárolja minden ún. liberalizációs törekvéstől, azokkal ő mélységesen nem ért egyet.

4. Neki önmagáról az a véleménye, hogy ő jó teoretikus, de rossz napi politikus. Éppen ezért a pártra bízza annak megítélését, hogy időszerű-e vagy nem időszerű felvetni az ő elméleti problémáit; a pártra bízza annak megítélését, hogy nyílt tárgyalás témái legyenek-e azok vagy maradjanak csak „zárt ajtók” mögött. Ő elméleti embernek érzi magát, mint ilyen szeretne a pártnak segíteni, a napi politika kérdéseibe nem kíván beavatkozni.

5. Hasonlóképpen a pártra bízza annak megítélését is, hogy nyilvánosságra jöjjön-e állásfoglalása a mechanizmus-határozattal kapcsolatban, s ha igen: hogy milyen formában történjék az. Ő gondolt arra, hogy esetleg egy az Unitànak [az Olasz Kommunista Párt napilapja] adandó interjú lenne erre a legalkalmasabb forma. De − s ezt többször hangsúlyozta – ennek eldöntését a pártra bízza.

6. Mindehhez, mint bennem a beszélgetés során kialakult szubjektív benyomást, a következőket fűzhetem hozzá:

Illúzió lenne minden olyan feltételezés, hogy Lukács kritikusan látja a maga eddigi teoretikus útját: ő életműve fő tartalmának érzi, hogy 1929 óta, a Blum-tézisek óta a marxizmus szektás-dogmatikus eltorzításának teoretikus ellenfele volt; védi életműve folytonosságát. Éppen azért illúzió lenne annak a feltételezése, hogy a jövőben Lukáccsal nem lesznek viták. De nem illúzió, hanem tény az, hogy jelenleg nagyon őszintén és komolyan szeretné, ha megszűnne körülötte az ellenzékiség látszata. Nagyon őszintén és komolyan szeretné, ha a gazdasági határozattal való egyetértése híd lehetne közte és a párt közt. Nagyon komolyan szeretné, ha a Szirmai elvtárssal való beszélgetés létrejöhetne. S őszintén szeretné, ha ez a beszélgetés eredményes lenne.

Budapest, 1966. június 10.
Király István

 

Kedves Kádár elvtárs!

Tájékoztatásul mellékelten küldöm Pándi Pál elvtárs levelét a Lukács Györggyel folytatott beszélgetésről.

1967. VII. 10.
Aczél György s. k.

 

AGY 287/ 67

Szigorúan bizalmas

Lássa Király István

 

Tisztelt Aczél Elvtárs,

A napokban alkalmam volt hosszabb beszélgetést folytatni Lukács Györggyel. Úgy gondolom, a beszélgetés lényege nem közömbös a politikai vezetés számára. Lukács elvtárs alapvető kérdésekben igen pozitívan ítéli meg körülményeinket. Pozitívan nyilatkozott az Önnel legutóbb folytatott beszélgetésről. Anélkül, hogy mindenre kitérnék, s anélkül, hogy a részleteket ismertetném (beleértve Lukács elvtárs egy s más vonatkozásban kifejtett kritikai nézeteit: hiányérzeteit) – három momentumát emelem ki a beszélgetésnek. Először: Lukács álláspontját bizakodó várakozás jellemzi a gazdasági mechanizmussal kapcsolatban. Másodszor: véleménye szerint igen fontos, hogy különböző kérdésekről a politikai vezetés konzultáljon a megfelelő területek szakembereivel, ideológusaival. A párt akár vitát is kezdeményezhet a különböző álláspontok között, s ez termékeny módszer − beleértve azt, hogy ha a párt elhatározza magát valamilyen álláspont mellett, akkor a határozatot be kell tartani és tartatni. A beszélgetésnek ezt a mozzanatát azért emelem ki, mert Lukács elvtárs gondolkodásmódjában, megfogalmazásaiban mindvégig éreztem a pártszerűségnek olyan igényét, amivel manapság elég ritkán találkozni. Ehhez még hozzáteszem, hogy Lukács György többször is említette beszélgetés közben, hogy ő egy „öreg bolsevik” pozíciójából ítéli meg ezt vagy azt a kérdést. Harmadszor: Lukács elvtársnak – és tanítványainak – fejtegetéseiből egy olyan vélemény körvonalai bontakoztak ki, miszerint minden meglévő hazai probléma, minden elégtelenség és elégedetlenség mellett is a magyarországi értelmiségi politika jobb légkört teremtett, mint bármely más szocialista ország értelmiségi politikája az utóbbi években. Ezekről a kérdésekről beszélgetve Lukács György élesen elhatárolta magát a kapitalista viszonyoktól és kultúrától, mondván a legrosszabb szocialista kultúra is jobb, mint a legjobb kapitalista kultúra. Ez az aforizmatikus megfogalmazás pontosan jelzi hűségét a szocializmushoz − minden közvetlen vagy közvetett kritikai nézete vagy sérelme ellenére is. Lukács egész magatartásában ezt a nagy elvi és elméleti igénnyel párosuló hűséget éreztem döntő vonásnak.

Kritikai megjegyzései lényegében az elmélettel szemben támasztott igénnyel azonosak, illetve abból következnek. De egyetlen kritikai észrevétele sem „az idegen” pozíciójából fogalmazódott meg, hanem az ügyhöz, a szocializmushoz, a konkrét szocialista munkához tartozó teoretikus pozíciójából. Szóba kerültek személyes sérelmei. Egy mellékmondatban említette például, hogy mindmáig csak 55 százalékos nyugdíjat kap − de tüstént hozzátette, hogy erről ő senkinek sem szólt, mi se szóljunk, nem „lényeges kérdés”. Amit ő személyével kapcsolatban lényeges kérdésnek tart, az elsősorban egyik tanítványának Fehér Ferencnek a helyzete, aki – Lukácshoz való tartozása miatt – nem kapott megfelelő munkalehetőséget. (A beszélgetés után értesültem arról, hogy Fehér Ferenc ügye az elintézés stádiumában van.) Érezhetően bántotta Lukácsot, hogy munkáinak hazai megjelentetése akadályokba ütközött, s nehézségeket gördítettek művei külföldi megjelentetése elé. Minderről azonban mint „volt” problémákról szólt. Jelen idejű probléma viszont az, hogy a Szépirodalmi Kiadó, amely megjelentetni szándékozik Lukács György magyar vonatkozású tanulmányait, Lukácsnak mindmáig nem válaszolt (tavaly óta!) a beküldött tervezetre. Lukács elvtárs említette, hogy előszót írna a kötet elé, amelyben magyarázatot fűzne bizonyos tanulmányainak olyan mozzanataihoz, amelyeket a konkrét történelmi viszonyok nélkül nem lehet megérteni.

Megkérdeztem tőle, hogy miért nem tagja a pártnak. Lukács György azt felelte, hogy ő – ha jól emlékszem az évszámra – 1957-ben írt egy levelet a KB-nak, amelyben felvételét kérte. Erre a levélre máig nem kapott választ. Számára a párttagság nem személyes presztízskérdés: ő hajlandó újra megírni egy ilyen tárgyú levelet, mert ott érzi helyét a pártban. Említette beszélgetés közben, hogy úgy érzi, volna hasznos mondanivalója a párt számára, szívesen bocsátaná gondolatait a párt rendelkezésére, gyümölcsözőnek tartaná, ha Kádár elvtárssal beszélgethetne. (Megjegyezte azt is: tőle, 82 éves embertől már ne várják, hogy rendszeres napi pártmunkát végezzen, de a szó tartalmi értelmében részt kíván venni a párt munkájában).

Arra a kérdésre, hogy van-e kifogása az ellen, ha beszélgetésünkről (amelynek nagy részén jelen volt Király István, Fehér Ferenc, Heller Ágnes) tájékoztatom a párt vezetését, azt válaszolta, hogy ez ellen semmi kifogása sincs. Szükségesnek tartottam megírni ezt a levelet, mert a beszélgetés alapján úgy látom, hogy semmi jelentős ok nincs, mely továbbra is indokolná Lukács pártonkívüliségét. Meggyőződésem, hogy emelné az MSZMP hazai és nemzetközi tekintélyét, ha a Lukács-kérdésnek ezt a szakaszát konstruktív módon lezárná. Kérem Aczél elvtársat, amennyiben lényegesnek tartja, közölje levelem tartalmát illetékes elvtársakkal.

1967. július 7.
Elvtársi üdvözlettel: Pándi Pál

 

Láttam. Javaslom bemutatni Biszku, Pullai, Szirmai és Ilku elvtársaknak, utána – további foglalkozás céljából – vissza Aczél elvtársnak.

(Kádár János VII. 11.)

 

Aczél György előterjesztése a KB Titkárságának, amely fénymásolatban idézi Lukács 1957. május 15-i levelét a KB Intéző Bizottságához, s amelyet Lukács megismételt 1967. augusztus 9-i, a Titkárságnak küldött levelében.

 

Lukács György filozófustól a mellékelt levelet kaptam. Javaslom, hogy a PB tűzze napirendre Lukács György tagfelvételi problémáját.

1967. aug. 10.
Aczél György

 

Lukács György
Bp., V.  Belgrád rakpart 2. V. em., 5.
Telefon: 185-366
Budapest, 1967. 8. 9.
MSZMP Titkárságának

Tisztelt Elvtársak!

Romániai internáltságomból való hazatérésem után 1957. május 15-én a következő levelet intéztem az MSZMP Intéző Bizottságához: „Még romániai internáltságom alatt ismételten kifejeztem Kállai és Tömpe elvtársaknak azt a kívánságomat, hogy tagja lehessek az MSZMP-nek.  Bár nem voltam a KMP alapítótagja, mégis 1918. december óta jóban-rosszban osztoztam a Párt sorsában és képességeimhez mérten igye­keztem azt a legjobban szolgálni.  E közel negyven éves szoros kapcsolat természetessé teszi számomra, hogy ahol élek, benne akarok lenni a Kommunista Pártban.

Feltételezem, hogy az elvtársaknak nem kell bemutatkoznom: évtizedek óta minden gondola­tom és cselekedetem ismeretes a kommunista közvélemény előtt.  Romániai beszélgetéseimből, valamint Kádár és Kállai elvtársakhoz intézett leveleimből az elvtársak pontosan ismerik mai álláspontomat.”

Az akkori körülményeknek megfelelően erre a levélre sose kaptam választ.  Az utolsó idő­ben, véleményem szerint, a körülmények úgy alakultak, hogy ismét kérhetem régi párttagságom megújítását az MSZMP-be való felvétel révén.

Kommunista üdvözlettel:
Lukács György

 

Részlet az MSZMP KB PB 1967. augusztus 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 

3./ Különfélék

1.) Lukács György levele pártba való visszavételének ügyében.

Aczél György elvtárs feljegyzése

 

A Politikai Bizottság, figyelembe véve Lukács György elvtársnak a kommunista mozgalomban több évtizeden át kifejtett tevékenységét, valamint jelenlegi munkáját és állásfoglalását, helyt ad kérésének és eredeti párt­tagsággal visszaveszi a párt tagjai sorába. Ugyanakkor megállapítja: Lukács György elvtárs nem nézett kellően szembe azzal a ténnyel, hogy ő a Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal, annak megalaku­lásakor és tevékenységének legnehezebb időszakában politikailag szemben állt, s e szembenállását a párt elleni harcukban a revizionisták kihasználták.  A Politikai Bizottság azonban bízik abban, hogy Lukács elvtárs további tevékenysége folyamán megfelelő mó­don eloszlat a személyével kapcsolatos minden eset­leges zavartkeltő kísérletet és munkájával értékes segítséget nyújt a pártnak, a kommunista mozgalomnak.

A Politikai Bizottság határozatát Aczél György elvtárs szóban ismertesse Lukács György elvtárssal.

A határozatról tájékoztatni kell az illetékes kerületi pártbizottságot és az akadémiai pártszervezetet is.

 

[1] Szirmai István az MSZMP KB ideológiai és kulturális ügyekben illetékes titkára volt 1967-ig, amikor Aczél György vette át tőle ezt a funkciót.  „Fehérék”: Heller Ágnes és Fehér Ferenc, Lukács közvetlen barátai.

[2] A gazdaságirányítási rendszer alapos kritikai felülvizsgálatáról és irányelveiről a párt vezető testületei 1964 végén határoztak. 1964-től több politikai bizottsági határozat is született ez ügyben, ezek némelyikét is ismerhette Lukács. Az új irányítási mechanizmus, a reform 1968. január 1-jei bevezetéséről végül is a Központi Bizottság 1966 novemberében döntött.