Önéletrajz és filozófia – Tanulmányok Heller Ágnes emlékére

Budapest Főváros Levéltáranak (BFL) Gárdonyi Albert-termében (Teve utca 3–5.) május 30-án, hétfőn 14:00-tól tartják az Önéletrajz és filozófia – Tanulmányok Heller Ágnes emlékére című kötet, illetve a filozófusról szóló virtuális kiállítás bemutatóját. A projektek közreműködői közül többen is a LANA kuratóriumának tagjai.

 

Köszöntők

  • Karácsony Gergely főpolgármester
  • Kenyeres István főigazgató (BFL)

Projektismertető

  • Hermann István főigazgató-helyettes (BFL): Heller Ágnes hagyatéka Budapest Főváros Levéltárában
  • Szücs László Gergely projektkoordinátor (BFL): „Jó emberek léteznek, hogyan lehetségesek?” – A Heller Ágnes életéről és munkásságáról szóló virtuális kiállítás bemutatója

Kötetbemutató és beszélgetés a tanulmányok szerzőivel

  • Perecz László, Sümegi István, Szabados Bettina, Tóth Károly, Valastyán Tamás és Weiss János (moderátor: Szücs László Gergely)

 

A rendezvényen kép- és hangfelvétel fog készülni, megtartására pedig az érvényes járványügyi szabályozás betartásával majd kerül sor. A hivatalos Facebook-esemény ide kattintva érhető el.