A történelem adósai vagyunk? – Az utópia lehetősége ma

Kerekasztal-beszélgetés a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány szervezésében az utópia szükségességéről, jelentőségéről, lehetőségéről a XXI. században (a rendezvény ide kattintva érhető el Facebookon).

Helyszín: Három Holló (1052 Budapest, Piarista köz 1.; bejárat a Szabadsajtó út felől)
Időpont: 2019. szeptember 26. 18:00 – 19:30

Résztvevők: Budai Gábor, Kelemen Ágnes, Miklós Tamás, Vajda Mihály 
Moderátor: Szabados Bettina

Miközben az utópiák születését és megvalósulását erőszak és zsarnokság kíséri, az utópikus elképzelések a nietzschei örök visszatérés ritmusára mégis újra és újra felbukkannak, és áthatják az adott kor társadalmának törekvéseit. A huszadik századdal azonban a nagy utópiák ideje lejárt, a kommunista és kapitalista világrend szembenállása megszűnt, a nagyhatalmi berendezkedések szilárdnak látszanak, jelen századnak pedig a klímakatasztrófa, a világpolitikai változások és a technicizálás következtében kiüresedett élet által előrevetített disztópiával kell szembenéznie és megküzdenie. Elértük volna a vágyott utópia korát, és a következő nemzedéknek hanyatlás lesz a jussa? Vagy éppen ellenkezőleg, legitim-e a huszadik század vészterhes időszaka után egy szebb világ után vágyakozni? Mit jelent számunkra az utópia ma, és mi maradt hátra a nagy utópiák (mint a francia forradalom) beteljesülése után? Az utópia szükségképpen mindig együtt jár-e a disztópiával, vagy lehetséges lenne erőszak nélkül megvalósítani egy ideálisabb társadalmat? Vajon a huszonegyedik században lejárt-e az utópiák ideje, és az álmot végigálmodtuk-e?

2019. szeptember 26-án a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány a Három Holló társszervezésében magyar nyelvű kerekasztal-beszélgetést szervez az utópia szükségességéről, jelentőségéről, lehetőségéről a huszonegyedik században. A kerekasztal meghívott résztvevői: Kelemen Ágnes, a CEU doktorandusza és a Cseh Tudományos Akadémia Masaryk Intézet munkatársa, Vajda Mihály, Széchenyi-díjas filozófus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, a CEU oktatója és Budai Gábor, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatója. Moderátor: Szabados Bettina a BTK Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa, az ELTE BTK doktorandusza.

 

(A beszélgetés az ELTE BTK Germanisztikai Intézet Lukács – Mannheim – Bloch: Korrespondenzen, Querverbindungen und Nachwirkungen 2 című workshopjának záróprogramja)